30 Italia & Italy settembre – ottobre 2006

Non piace a tutti, come è giusto. maanche gli snob che hanno storto il nasoal successo mondiale delle Braci e com-patiscono le proverbiali casalinghe diVoghera che arrancano sotto il mezzochilo cult della Donna giusta, devonoriconoscere che Sándor Márai (anzi,Márai Sándor, per rispettare, oltre agliaccenti, l’ordine protocollare della lin-gua ungherese) è il caso letterario diquesti anni.

Non capitava in Italia dalla scopertadi Guido Morselli all’ombra dello stessoeditore, il rabdomante Adelphi, cheuno scrittore di tale livello uscisse daicassetti in perfette condizioni postume,con dieci o venti titoli da mandare sulmercato a intervalli astutamente pianifi-cati.

E con gli autobiografici Confessioni diun borghese e Terra! Terra! Márai si érivelato non soltanto poeta delle inter-mittenze del cuore, ma sismografodella catastrofe novecentesca, guadag-nandosi un posto di prima fila nellapsico-storiografia della Mitteleuropa, accanto ad altri grandiungheresi dell’esilio come Arthur Koestler e Francois (Fe-renc) Fejtö.

Il caso Márai è pressoché unico per un altro motivo. Peruna beffa del destino, la sua esistenza appare perfettamentedivisa in due tempi di durata uguale ma di significato opposto.

Il primo periodo è quello del successo in patria, dei viaggialla conquista del mondo, di una vita affettiva, sociale, spiritualepiena e intensamente vissuta. Il secondo, a partire dalla secon-da guerra mondiale, è caratterizzato dalla solitudine crescente,dalla fuga, dalla povertà, infine dal nulla. Al centro vi e semprelui, come torre ferma che non crolla, il grande letterato distampo manniano che registra impassibile la fine della civiltàborghese, pur consapevole che quella fine comporterà la sua:«Tutto ciò mi lascia indifferente. L’importante è non scenderea patti con un mondo che ho conosciuto ed estromesso dallamia vita». Un atteggiamento di sdegnosa fierezza, perfetta-mente colto nella statua che gli è stata dedicata ora dalla sua

Természetesen nem tetszik mindenki-nek, és ez így van rendjén. De még azok asznobok is, akik húzták az orrukat a Gyer-tyák csonkig égnek címû könyvének világsi-kerén, elnézôen tekintenek a közmondásosvogheriai háziasszonyokra, akik nagy nehe-zen, erôlködve cipelik A megfelelô asszonyfél kilót sem elérô kulturális súlyát, és el kellismerniük, hogy Sándor Márai (sôt inkábbMárai Sándor, hogy tiszteletben tartsuk ahangsúlyokon túl a magyar nyelvben sza-bályszerû névhasználatot) kétségtelenül azutóbbi évek nagy irodalmi felfedezése.

Guido Morselli óta Olaszországban nemvolt ilyen felfedezés, hogy a valamiféle csoda-tévô varázspálcával rendelkezô Adelphi Ki-adónál egy ilyen színvonalú író halála után istökéletes formában „ugorjon elô” a fiókból.Ráadásul úgy, hogy a felbukkanó anyagból,egy ravaszul felépített terv szerint tíz, húszkötet azonnal a piacra küldhetô legyen.

Az Egy polgár vallomásai és a Föld,Föld!… címû kötetekkel bebizonyosodott,hogy Márai nem csak a szív dobbanásai kö-zötti szünetek költôje, de a XX. század ka-

tasztrófáinak érzékeny szeizmográfja. Megérdemelten illeti meg tehát ahely a közép-európai történelem-lélektan olyan Magyarországról emig-rált nagyjai mellett az elsô sorban, mint Kösztler Artúr, vagy Fejtô Ferenc.

Márai esete egy másik ok miatt is egyedülálló. A sors iróniája, hogyéletútja idôben, szinte teljes pontossággal osztható két részre. Életekét periódusa idôtartamát tekintve ugyanolyan hosszú, de jelentôsé-gében teljesen ellentétes egyik a másikkal.

Az elsô idôszakot a hazájában elért sikerek jellemzik, ez a világ-hódító utazások ideje, a nagy intenzitással megélt, megközelítôlegteljes szerelmi, társadalmi, lelki létezés kora. A második periódusaa II. világháborúval kezdôdik, és ezt a kort számára az egyre elha-talmasodó magány, a szegénység elôli menekülés, a nihilizmus jel-lemzi. Mindig ô, sajátmaga, a helyén rendületlenül álló és lerombol-hatatlan toronyként van a középpontban, Mannhoz hasonlítható je-lentôségû és mûveltségû íróként ellentmondást nem tûrôen vizionál-ja a polgári civilizáció végnapjait. Még ha tudatában is van annak,hogy ez a vég az ô végét is jelenti, azt mondja: „Mindez számom-ra közömbös. Az a fontos, hogy ne fogadjam el azt a világot, amit

Sándor Márai: la vittoria dei vintiMárai: a legyôzöttek diadala

2006. szeptember – október Italia & Italy 31

città natale, opera dello scul-tore (slovacco) MárianGladis.

Era nato nel fatidico 1900,l’11 aprile, in una famiglia dimagistrati e notabili di Kassa,in tedesco Kaschau, in slovac-co Kosice, città di tradizionimitteleuropee dell’AltaUngheria, che dopo la grandeguerra venne annessa dallaneocostituita Cecoslovacchia.Era stata fino ad allora unamarca di relativa armoniaall’interno della “grande”Ungheria, compatta versol’esterno ma divisa all’internoda invalicabili fratture diclasse. Questo clima più aperto si ritrova nelle due lapidi, inungherese e in slovacco, di fronte alla sua casa natale, in cui Máraiviene definito (per tagliare la testa al toro) «scrittore magiaro».

Un clima culturale e umano che spiega la cifra alla qualesarebbe rimasto fedele tutta la vita, il suo definirsi “borghese”con gesto di sfida, anche quando il termine sarebbe apparsoanacronistico alla nuova intellighenzia europea emersa dalletrincee: «Senza timore di esagerare, posso dire che per laborghesia di fine secolo dalle nostre parti il libro rappresentavaun genere di prima necessità al pari del pane quotidiano».Borghese certo non risolto ma conflittuale, borghese faute demieux. Ma per un centroeuropeo della sua generazione, le clas-si medie rappresentavano l’ancora dell’umanesimo occidentaletra l’arroganza feudale della nobiltà (in ungherese dzsentri, dal-l’inglese gentry) e le tendenze rivoluzionarie del proletariato. El’ancora si spezza nel 1914.

megismertem és kizártam az életembôl”. Ingerülten büszke, töké-letesen kimûvelt viselkedés, melyet az író tiszteletére szülôváros-ában emelt szobor, a szlovák mûvész Marián Gladis alkotásaugyancsak tökéletesen ábrázol.

Kassán, németül Kaschau, szlovákul Kosice városában született1900. április 11-én egy, tiszteletreméltó bírókat, ügyvédeket felvonul-tató családban. Kassa a magyar felvidék jellegzetesen mittel-európaivárosa, mely késôbb, az I. világháborút követôen az újonnan alakulóCsehszlovák állam része lett. Korábban, a „Nagy-Magyarország” te-rületén ez a város a relatív harmónia szimbóluma volt, hiszen Ma-gyarország abban az idôben bár egységet mutatott kifelé, belsô viszo-nyait azonban súlyos, megoldhatatlannak bizonyuló osztálykülönbsé-gek szabdalták. Ez a nyíltabb légkör mutatkozik meg a szülôházá-nak falán elhelyezett két – szlovák és magyar nyelvû – emléktáblaszövegében is, mely Márait, minden esetleges kétértelmûség nélkül„magyar írónak” nevezi.

Olyan emberi és kulturális légkör volt ez, mely egyben válasz arra,hogy mihez is akart Márai hû maradni egész életében. Megmagyaráz-za azt, hogy miért is nyilvánította magát oly kihívó gesztussal „polgár-nak” akkor is, amikor ez a kifejezés, a kapukon dörömbölô új európaiértelmiség számára már anakronisztikusnak tûnhetett: „A túlzásoktólvaló minden félelem nélkül mondhatom, hogy a mi vidékünkön élô szá-zadvégi polgárság számára a könyv elsôdleges szükséglet volt ugyanúgy,

mint a mindennapi kenyér”. Polgár tehát, de nem megállapodott polgár,hanem konfliktuskeresô, amolyan jobbító szándékú, faute de mieux pol-gár. Az ô generációjába tartozó közép-európai számára azonban a kö-zéposztály, a nyugati világ humanizmusával szemben egyrészt a feudá-lis arisztokrácia arroganciájának (magyarul ezt a középosztályt dzsent-rinek nevezik, mely kifejezés az angol gentry szó mintájára keletke-zett), másrészt a proletariátusban még szunnyadó forradalmi tendenci-ák foglya. És ez a „rablánc” 1914-ben pattan el és hullik elemeire.

Az I. világháború utáni kaotikus világban Márai elsô írói sikereitaratja rövid, stílusában kristálytiszta és kiábrándulást tükrözô regé-nyeivel. Egyformán távol állnak ezek az írások az akkor külföldön olynépszerû szentimentális regényektôl (mint például a fasiszta Olasz-országban olyan fergeteges irodalmi sikert aratott könyv, Körmendi:Kaland Budapesten címû mûve) éppúgy, mint az avantgarde iroda-lom érdes fanyarságától. Márai világa már a kezdetektôl fogva ma-kacsul, mondhatnánk kegyetlenül belsô indíttatású, mélyrehatoló, deközben ott vannak a sorompók, a felhúzott felvonóhidak, melyekminden külsô, idegen behatolást képesek megakadályozni. Emlék-könyv, úgy kamaszosan, de azért leleplezve a szerzôt ezt a címetadja a tizennyolc évesen írt elsô mûvének. Apja a magyar kisebbségparlamenti képviselôje lett a prágai Országgyûlésben és, annak elle-nére, hogy a család származásilag szász volt (eredeti nevük Grossch-mid, ezt Márai hivatalosan csak 1939-ben változtatta meg) otthonMárai a magyar hazafiasság légkörét szívta magába, mely részbenaz 1848-49 évi forradalom és szabadságharc emlékeibôl táplálko-

Nel caos del primo dopoguerra, Márai conquistò la famacon brevi romanzi lucidi e disincantati, lontani sia dalla narra-tiva sentimentale popolarissima all’estero (come il Körmendidi Un’avventura a Budapest, uno dei piú grandi successi lette-rari dell’Italia fascista) che dalle asprezze d’avanguardia. Fin daquegli inizi, il suo mondo appare ostinatamente, quasi feroce-mente interiorizzato, con ponti levatoi ben alzati contro leintrusioni altrui: Libro dei ricordi si intitola, in modo adole-scienziale ma rivelatore, l’opera prima di un diciottenne. Ilpadre era divenuto rappresentante della minoranzaungherese al Parlamento di Praga e, malgrado la famiglia fossedi origini sassoni (il nome originale era Grosschmind, che loscrittore cambió legalmente in Márai solo nel 1939) il patriot-

tismo ungherese si respirava in casa, sia nell’ispirazionerisorgimentale del 1848-49 che nella fierezza per l’ Ausgleich,il compromesso istituzionale imposto all’Austria dominatricenel 1867, che comportó l’instaurazione della “duplice monar-chia”.

L’impero divenne ufficialmente, da allora, di Austria-Ungheriae Francesco Giuseppe I (come il nipote Carlo I, che gli suc-cedette nel 1916) salito al trono sin dal 1848, prese, a seguitodell’Ausgleich, i due titoli distinti di imperatore d’Austria ed’Ungheria.

Ciò condusse Márai, che nazionalista nel senso bigotto deltermine non fu mai, a prendere una decisione che doveva rive-larsi fatale: l’impegno, prima ancora di conoscere l’esilio, arestare fedele sempre e ovunque alla lingua ungherese.

E poiché l’uomo aveva la prima virtù dei forti – il rispettodella parola data, a se stesso o agli altri poco importa – che nonè sempre la virtù dei saggi, non cambiò più parere, condannan-dosi a quell’ermaginazione che non conobbero i Nabokov e iKoestler, passati all’inglese, i Cioran, gli Ionesco, i Fejtô e iKundera, divenuti scrittori francesi, il Canetti bulgaro-tedesco,l’italo-polacco Gustaw Herling eccetera.

Diversa fu anche la scelta di uno dei suoi fratelli minori, chea Hollywood divenne il noto regista Géza von Radványi.

Maurizio Serra

zott, részben abból a büszkeségbôl, mellyel az 1867-es kiegyezéstértékelték. Ez a kiegyezés (Ausgleich) intézményes kompromisz-szum volt, melynek eredményeképpen Ausztria dominanciája mellettlétrejött az úgynevezett „kettôs monarchia”, a perszonálunió.

Attól kezdve vált a birodalom Osztrák-Magyar Monarchiává, az1848 óta uralkodó I. Ferenc József pedig éppen úgy, mint késôbbunokája I. Károly, aki ôt 1916-ban követte a trónon, egyszerre lettAusztria császára és Magyarország királya.

Ez indította arra Márait, aki soha sem volt a szó bigott értelmébennacionalista, hogy egy késôbb fatálisnak bizonyuló döntésre szánja elmagát. Még az elôtt, hogy megismerte volna az emigráció keserû kenye-rét, elhatározta, hogy bárhol, bármikor hû marad a magyar nyelvhez.

Ez az ember az erôsek egyik legfontosabb erényével rendelke-zett: az adott szó becsülete mindig fontos volt számára. Nemszámít, hogy másnak, vagy önmagának tett fogadalomról van szó.Ez ugyan nem mondható minden esetben a bölcsek erényének, desoha nem változtatott döntésén, bár ezzel a teljes kirekesztettség-re ítélte saját magát. Ezt a bezártságot, mellôzést soha nem ismer-ték az olyan írók, mint az angol nyelvre váltó Nabokov és Koestler,vagy Cioran, Ionesco, Fejtô és Kundera, akikbôl francia nyelven írómûvész lett. De említhetjük ebben a sorban a bolgár-német Canet-tit, vagy az olasz-lengyel Gustaw Herlinget.

Más döntést hozott Márai egyik öccse is, aki Hollywoodban híresrendezô lett Géza von Radványi néven.

Maurizio Serra

Sàndor Márai, poet of skipped heartbeats and seismographer of the catastrophe of the 1900s, has earned a place of honor in Mitteleurope psycho-historiography.Born in the fateful year of 1900, Márai earned his fame in the chaos after World War I with short, disenchanted novels—a far cry from the sentimental narrative sopopular at the time. In 1948, with the arrival of socialism, Márai left Hungary and lived a few years in Naples. Then he moved to San Diego, California, and there,in 1989, committed suicide. This text is the first part of a lengthy in-depth essay by Maurizio Serra.

32 Italia & Italy settembre – ottobre 2006